|07. Epilógus|

Sziasztok!! 

Végre elérkezett az utolsó rész. Ezennel megszabadulok ettől a nyomasztó történettől. Egyszerűen elmondani sem tudom, mennyi rossz érzéssel és szomorúsággal töltött el, mikor csak erre gondoltam. Szóval jelenleg repesek, hogy soha többé nem kell úgy ügyeskednem a szavakkal, hogy a Niall és a halott szó nehogy egy mondatba kerüljön, és ne kelljen kínosan éreznem magam. Többé nem kell halálhírét keltenem, és ezzel az a kellemetlen érzést okoznom magamnak, hogy vészmadár, vagyok... vagy a halál angyala:DD

Nagyon szépen köszönöm az összes feliratkozónak, kommentelőnek, pipálónak! Mindenkinek, aki kitartott, és elolvasta a blogot!

Egyúttal szeretném felhívni a figyelmeteket az új blogomra! Niall a főszereplő, és ott is fognak furcsa dolgok történni vele. De legalább életében... http://ravenhillbyannie.blogspot.com 

Egy másik blogot is szeretnék ajánlani (szintén én írom, csak egy másik néven... úgy érzem ez a név már Niall személyéhez kezd kötődni, és igyekszem mást is írni, nem csak ilyet.) Ezen a blogon leginkább horrorsztorik és ehhez hasonlók olvashatók majd. Még csak most bontogatja szárnyait! http://tallulahblair.blogspot.com

Ó, és természetesen kellemes függetlenség napját az amerikaiaknak!!:DD

~xx

 ×××

Az álom után megfogadtam, hogy másnap délután találok némi időt rá, hogy a temetőbe is ellátogassak. Pedig nem akartam, nem az én dolgom, nem is hiszek benne. A temetőben. 

– Szegény fiú – szólalt meg a hátam mögül egy hang. Barátságosan csengett, érzékenyen, de majdnem suttogásként zengett a hűvös őszvégi levegőben. Épp úgy, ahogyan az álomban.

– Már miért lenne az?

– Hogy érted ezt? Hiszen meghalt.

– Pontosan így értem. Ő már nem szegény, csak mi.

– Mi?

Újra ledaráltam a szónoklatom. Minden úgy ment, mint az álomban. Ijesztő volt, mégis… örültem.

– Vagy a lelke elveszve barangol a világban – suttogta.

Az avar zizegése. Még nem akartam megfordulni, túlságosan féltem, hogy nem Niall áll ott, ahogy megálmodtam. Vagy inkább attól, hogy tényleg ő az?! Mégis… rá kellett jönnöm, hogy ki lehet.

– Ki vagy te? – tettem egy mozdulatot, mintha meg akarnék fordulni, de erről szó sem volt.

– Várj még – megnyugtatóan duruzsolt a fülembe.

– Mire várjak? – éreztem a forró leheletét a nyakamon. Hirtelen úgy döntöttem, hogy nem hallgatok rá, és abban a pillanatban megfordultam.

Azt hittem, hogy a szívem kiugrik a helyéről… 

– Miért, kit látott ott?

– Senkit.

– Hogyan reagált?

– Kiabálni kezdtem; – Niall, te átkozott, mutasd magad! Búj elő te pokolfajzat… Válogatott jelzőket, mindent, ami eszembe jutott.

– Mikor került be ide?

– Nemsokára. A temetőben történtek után hamarosan.

– Mi történt ott?

– Megjelent az apja, és megkérdezte, hogy mit csinálok, de addigra már nagyon ideges voltam. Neki mentem, ütöttem, rúgtam, és karmoltam. Szitkozódtam, a fejéhez vágtam a fia naplóját, mármint a tényt, nem a tárgyat, és hogy a fia egy gyilkos. Azt kiabáltam, hogy; GYILKOS, ÉS MOST ENGEM AKAR! Hogy a fia engem kísért, és átkozódtam is. Csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, ő pedig próbált lefogni. Amikor nem tudtam kiszabadulni, még le is köptem. Befogta a szám, és semmit sem mondott. Nem tudtam megállapítani, hogy milyen érzelem ült ki az arcára, mert nagyon ideges voltam, és féltem. Egy temetőben álltam egyedül, és egy bosszúszomjas kísértet üldözött. Addigra biztos voltam benne. Aztán pedig megjelent az apja. Ő is ellenem volt. Az egész világ ellenem. Senki nem hitt volna nekem. Ki hitte volna el, hogy kísértet van a nyomomban? Ez abszolút hihetetlen, irreális dolog.

– Úgy van. Nekem nem tűnik őrültnek.

– Nem is vagyok az.

– Hogyan gyógyították ki a skizofréniájából?

– A micsodámból?

– A hasadásos elmezavarából.

– Tudom, mit jelent a skizofrénia.

– Akkor nem értem a kérdését.

– Nézze, én nem vagyok beteg, és nem is voltam.

– Szóval elismeri, hogy nem üldözte az a bosszúálló szellem?

– Én ilyet nem mondtam.

– Akkor mit mondott?

– Hogy szellemek léteznek, mindig is léteztek. Most is figyel. Hallom a hangját. Azt mondja, öljem meg, mert nem hisz nekem. Azt mondja, hogy meg kell ölnöm, ha nem akarok hátralévő életemben itt rohadni.

– Miért nem hallgat rá?

– Mert utál engem, és rosszat akar nekem. Sosem fogom azt tenni, amit mond, akármennyire szeretem is.

– Csak hallja, vagy látja is?

– Néha.

– Hogy néz ki olyankor?

– Az a hangulatától függ.

– Hogy érti ezt?

– Most az ön háta mögött áll. Fekete. FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE-FEKETE. 

×

Kórkép; 

Jacqueline Dixon, 25, NŐ 

Kórelőzmények; 

Miss Dixon korábban semmiféle pszichiátriai kezelést nem kapott. Tünetmentes állapota tizenhét éves koráig állt fent, s indokolatlan lett volna bármilyen kezelésnek alávetni. Átlagos anyagi helyzetű családba született. Élete első tizenöt évében átlagos körülmények között élt, visszahúzódó, magának való viselkedése elszigetelte a korabeliektől. Édesapja halála, és édesanyja intézeti kezelésének megkezdése után apai nagyanyjához kényszerült. Másik országba kerülése, apja elvesztése és anyja állapota okozhatta a sokkhatást, mely megalapozhatta a később jelentkező betegséget. Tizenöt éves korától kiemelkedő közösségi életet élt, barátokat szerzett. Teljes életmódváltáson ment keresztül, mely folyamatos stressznek tette ki idegrendszerét ez szintén hozzájárulhatott a kiszolgáltatott állapothoz. Másfelől, egyáltalán nem meglepő, hogy nála is tapasztalható a paranoid pszichózis tünet együttese, hiszen édesanyja felmenői között is megtalálható volt a betegség hasonló formája. Ez genetikailag lehetségesebbé teszi a betegség későbbi előfordulását, főként hozzájáruló lelki trauma, sokk hatására. 

Nyolc éve került az osztályunkra, tizenhét évesen, de állapota a mai napig semmit sem javult. Gyógyszeres kezelés hatására a paranoid skizofrénia tünetei enyhülnek, de nem tűnnek el. A pszichoterápiát elutasítja. Viselkedése agresszív, elutasító. Ellentmondást nem tűr, betegségét nem látja be. Olyan doxazmák hatása alatt él, melyek szerint rosszakaró szellem üldözi, és saját bevallása szerint szereti őt. 

Klinikai vizsgálatok; 

170 cm magas, barna hajú, nő. Az íriszek barnák. Pupillák középtágak, fényre jól reagálnak. Meghatározhatatlan időközönként erős fokú kéztremor. A fascalis szinte teljesen érzéketlen. A belső szervek épek. Az agyban fizikai elváltozás és/vagy intelligenciájában defektus nincs. 

Suttogó, parancsoló hangokról számol be. Többnyire akkor hallja ezeket, amikor egyedül van. Leginkább sötétben. Különféle víziókról mesél, egy fiúval beszél. Elmondása szerint az a szomszéd fiú, kísértete. Olykor-olykor egyszínű fantom alaknak látja, hangulatától függő színben. A hangok gyilkosságra, szökésre buzdítják. Gyakorta öngyilkosságra kérik, hogy „együtt lehessenek” a túlvilágon. Nem engedelmeskedik. Abban a téveszmében él, hogy a fiú a két sík között ragadt és csak akkor távozhat, ha megkapja, amit akar, őt. 

Téveszmerendszer; 

Korábbi elbeszélései részben tévképzeteken alapultak, olyan víziókat látott, mellyel feloldotta belső szorongását. Felkerestem a Minnie néven említett hölgyet, aki állítása szerint sosem beszélt Jackqueline Dixonnal, sosem voltak barátok, mi több, mindig is neheztelt rá, amiért legjobb barátja öngyilkosságot követett el. Azt állítja, sosem állt volna szóba a pácienssel, mert úgy vélte, ő tehet a barát elvesztéséről. Jackson Harwood elmondása szerint kórházban volt az említett veszekedés idején, melyről Miss Dixon olyan heves büszkeséggel mesélt. Az autóbalesetét követő napon aligha tartózkodott volna a kórházon kívül, így világossá vált, hogy a kisasszony téveszméjében történt meg csupán, s valójában sosem ütötte meg az urat. Ezt kórházi dokumentumok támasztják alá. Nem bízott barátjában annak ellenére sem, hogy az nem adott okot a bizalmatlanságra. Környezete szerint zavaros dolgokat állított, aggasztóan viselkedett, végül pedig végérvényesen elszigetelődött. Ez idő alatt ő a saját téveszméinek, hallucinációinak, és a naplónak világában élt. 

A könyvet a mai napig magánál tartja, s a rövid idő alatt, mikor el kellett válnia tőle, dührohamok gyötörték, reszketett, katatón állapotba került meghatározhatatlan időközönként. A nyomozás befejeztével a könyv visszakerült hozzá, s azóta el sem engedi. 

×

Robert Horan Írország, Westmeath Mullingar Város Vizsgáló Bírósága előtt, eskü alatt tett vallomásából a Horan napló ügyében; 

2012. Október 2. 

K: Mr. Horan, ön mikor tudta meg, hogy a fia elkövetett egy gyilkosságot?

V: Azután, hogy összeakadtam azzal a lánnyal.

K: Jackqueline Dixonnal?

V: Igen.

K:  Ez az eset a temetőben történt?

V: Igen.

K: Mi is történt ott pontosan?

V: Miért kérdezi meg újra? Már ezerszer elmeséltem.

K: A kérdésre válaszoljon.

V: Elmentem a temetőbe. A fiam… Őt. A fiam halott. Az a lány ott állt a sírkő mellett, mikor megérkeztem, kiabált. Zaklatott volt, ideges. A fiammal kiabált. Meghallottam, és kérdőre vontam, de nekem esett. Ököllel ütötte a vállamat, rugdosott, és üvöltözött. Akkor tudtam meg, hogy a fiam egy naplót vezetett. Azt mondta, hogy gyilkos. Azt gondoltam, hogy tébolyodott, sajnáltam. Lefogtam, és akkor leköpött, folytatta a szitkozódást, de egy idő után elfáradt. Csak feküdt ott a földön, nem mozdult. Nem szólt semmit. Megijesztett, ezért mentőt hívtam. Szerintük katatóniás sokk. Beutalták a pszichiátriára, miután beszéltek a nagyanyjával.

K: Mit mondott a nagyanyja?

V: Elmesélte az édesanyja történetét. Esküdött rá, hogy a lány is beteg. A kérésére utalták be.

K: Ezután, mikor szerzett tudomást a gyilkosságról?

V: Másnap reggel rendőrök csengettek. Kezükben a naplóval. Kikérdeztek, és azután elmentek.

K: Meglepte önt az eset?

V: Természetesen. Tudom, hogy Niall sosem tenne ilyet, és ezt meg is mondtam nekik. Felszólítottak, hogy olvassam el a naplót.

K: Megtette?

V: Csak az ajánlott bejegyzést.

K: Mi állt benne?

V: Egyfajta vallomás. A lánynak szólt. Azt hittem, megszakad a szívem. Sosem hittem volna el, hogy megtenne ilyet.

K: Azonnal elhitte, hogy a fiáé a napló?

V: Igen, az az ő kézírása volt.

×

Eltűnt a fiú, a családja reménykedik!

A család szomorúan számol be fiuk eltűnéséről;

„Már három hete nem került elő. Csak abban reménykedünk, hogy megint elszökött.” Nem ez lenne az első eset, hogy a fiú hosszú ideig nem hallat magáról, de kétségkívül páratlan, hogy még pénzt sem vitt magával. A család abban reménykedik, hogy a cikk megjelenése után jelentkezik. A rendőrség már megkezdte a kutatást.

2011. Október 28.

Továbbra sem találják a megölt fiút.

Továbbra sem derült ki, hol lehet a fiú teste, akit részegen öltek meg Mullingar városában tavaly ősszel. A rendőrség a város körül fáradhatatlanul újra és újra ásatásokat végeztet, de a fiút, még mindig nem találták meg. Az elmúlt hét során egy sokkoló fénymásolat járta be a világhálót, melyet valószínűleg bennfentes szellőztetett meg a gyilkos naplójából, melyben beismeri a gyilkosságot. A rendőrség kételkedik a napló igazságtartalmában, de folytatja a nyomozást.

2012.Október 12.

Megtalálták a Mullingari fiú holttestét.

A fák között találtak a fiú testére Tristernagh útvonalon. A boncolást követő napon hivatalosan bejelentették, hogy a tavaly eltűnt fiú holttestéről van szó. A család gyászol.

2012. Október 20.

VÉGE